Így született… a kirakós kocka

Ez lesz az első ilyen bejegyzésünk, ami betekintést enged Nektek a tervezés/kivitelezés folyamatába. 


Azt hiszem az alapjátékot mindenki ismeri. Nekem is volt kiskoromban, szerintem már a szüleimnek is. Amikor elkezdtünk a fával foglalkozni valamiért nem merült fel bennünk ennek a gondolata…
Igazából az inspirációt Oravecz-Horváth Lejla, a Természetes játékok Facebook csoport adminjától kaptuk. Novemberben ugyanis részt vettünk a második Eco Town rendezvényen, ahol előadást tartott a természetes játékok témakörében. Figyelmesen hallgattam, mert mivel nem vagyok gyakorló Anya, így a legtöbb játékot, készítőt és információt a csoportból gyűjtöttem magam is. (Illetve valódi szenvedély is lett ez. Az első gyermekünk érkezése kapcsán igyekszem is mindenkiben jó előre tudatosítani, hogy leginkább ilyenekkel szeretném majd körbevenni Őt.) Szóval Lejla előadásának a végén csak egy mondat erejéig szóbahozta a fakockát. Akkor nekem ez annyira nem is ütötte meg a fülem, de Pisti már hazafelé azzal nyüstölt, hogy nekünk miért nincs még fakockánk. (Persze érdekes kérdés ez attól, aki a termékek alapját gyártja…)
Viszont szerencsére nagyon sok feladatunk volt folyamatosan, így nem jutott idő a kockákra. Hónapokra parkolópályára is került.


2020 januárjában Krozsu keresett meg, hogy szívesen látnák az IHAR-t a Kertész utcában lévő Klassz Placc üzletben. Ez adta az újabb lendületet. Ugyanis a beköltözködésünk idején mondta, hogy lenne igény néhány dologra (többet nem árulok el, mert ezekből van, ami még aktuálisan kidolgozás alatt lévő projekt…). Közöttük a fakockákra is.
Elkezdtem a piackutatást, hogy mégis milyen formában lenne ez a legjobb. Az első gondolat a betűkocka volt, ezzel is terveztünk eredetileg. Viszont több dologban sem egyeztünk és nehezen jutottunk dűlőre. Közben pedig már Pisti beszerezte az alapanyagot, elkészítette az első kockákat.
Lent álltam a műhelyben és csiszolgattam őket. Érdekes tény, hogy a legrosszabb feladat számomra a csiszolás, mert olyan végtelenül monoton, hogy minden alkalommal az őrület határára sodródom és ezért mindig rakosgatom, porciózom, beosztom… Próbálom valahogy lekötni a figyelmem. Egyszer csak ott volt előttem a 3x3 db kocka. Ekkor született meg a kirakó a fejemben.

Sokkal jobban megszerettem, mint a betűkocka vagy a sima építő gondolatát, mert a lényege éppen a minta, ami rákerül. Azóta is tele a fejem az ötletekkel, hogy mi mindent lehetne ráfesteni egy-egy csomagra (és szerencsére még kocka is van bőven, úgyhogy készüljetek…)

Az eddig elkészült verziókat itt találjátok: 
https://www.facebook.com/pg/iharhandpainted/photos/?tab=album&album_id=673526036778859

Kpkivgs1JPG


Ajándékutalvány! De mire? (5.000 Ft)

Sziasztok!
Arra gondoltam, hogy összegyűjtöm Nektek, hogy mi mindenre használhatók fel nálunk a különböző értékű utalványok. Ezeket a csomagokat úgy állítottam össze, hogy az utalványos vásárlással kedvezményes áron lehet hozzájutni a termékekhez. Az 5.000 Ft értékű lesz az első a sorban.

1. Család figurák
Ezek a figurák 1.600 Ft/db áron rendelhetőek meg, ami azt jelenti, hogy egy háromfős kis család éppen kijön az utalványból J Ez dekorációs célra is szuper lehet, de a gyerekek szerepjátékokat is játszhatnak vele.
79114025_615195489287698_1356731403747721216_njpg

2. Falucska kezdő csomag
Sokan szeretik a kis házikókat, amik egyébként maradék anyagokból épülnek (hajrá zerowaste) és szabadon bővíthetűk mindig újabb csomagokkal. El tudjuk készíteni a Ti házatok színeiben is. Egy ilyen csomagban van 2 db házikó és 5 kis figura (kisebbek, mint a családi figurák, méretben éppen passzolnak a kisházhoz).
75356949_2570357133055774_2803081401820250112_njpg

3. Festhető házak (7 db)
Készítünk alapozott, festhető házikókat is, amiket otthon dekorálhattok kedvetekre. elérhetőek natur, fehér, kék és zöld színekben.

4. Memóriajáték
Többféle csomagból is lehet választani (állatos, vegyes, hőlégballonos), amiket egy összehúzható zsákocskában szállítunk. A gyerekek nagyon szeretik és amíg nem tudnak vele „rendesen” játszani, addig a szavak tanulásához is tökéletes kiegészítők lehetnek.
73074116_542515753002457_7962613270769041408_njpg

72876900_2454954874827401_8095963982310932480_njpg

72953735_728464574246635_6545254559642550272_njpg

5. Babaposzter
Személyre szóló, egyedi darab A/4 méretben keretezve. A grafikát összeállítjuk, elküldjük Neked, és ha tetszik, megy is a nyomdába. Választható színű kerettel készítjük.

74632373_2142322939407378_4524153159005765632_njpg

6. Nagy piramis építő (16 db-os)
Az általad választott színekben elkészíthető egyszerű építőjáték, ami szintén a ZEROWASTE jegyében született.
77101907_560263928105071_330391497411133440_ojpg

7. Akasztós táblácska
Ez kicsit kilóg a sorból, mert nem pont 5.000 Ft, csak 2.000, de választhatsz mellé bármi mást, vagy felhasználhatod egy későbbi alkalommal az utalványodat.


75039974_732575193820320_1661361635777839104_njpg

Ezek csak tippek, persze bármire használható az utalvány, csak azt szerettem volna megmutatni, hogy mennyi lehetőség van benne J
A feltüntetett csomagok árát az utalványhoz igazítottam, rendelés előtt tájékozódj az árakról a Facebook oldalunkon!